Vissza az oldal tetejére

A harmadik Jézus

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

Szerző:

Az egyház és a történészek állításait már ismerjük.

És az igazságot?

Vajon miért van az, hogy olyan nehéz a jézusi tanítások szerint élni? Tényleg ezt akarta Jézus? Ki ő valójában? A harmadik Jézus lapjain olyan választ kapunk a kérdésekre, amely nagy kihívást jelent jelenlegi hitrendszereink számára, és új megvilágításba helyezi Jézus tanításait. Chopra szerint ugyanis nem egy Jézus létezik, hanem három.

Először is ott van a történelmi Jézus, a férfi, aki több mint kétezer éve élt, és akinek tanításaira a keresztény teológia és gondolkodás épült. Aztán ott van Jézus, az Isten fia, aki megtestesít egy bizonyos dogmával, papsággal és hívőkkel jellemezhető intézményes vallást. És végül ott van a harmadik Jézus, a kozmikus Krisztus, akinek spirituális útmutatása az egész emberiséghez szól, és nem csupán annak az egyháznak a tagjaihoz, amelyet az ő nevében hoztak létre. Ez a Jézus ahhoz az egyénhez szól, aki szeretné személyesen megtapasztalni Istent, és elérni azt, amit egyesek kegyelmi állapotnak, Isten-tudatosságnak vagy megvilágosodásnak neveznek. Ez a Jézus teljesen új, radikális szemléletet javasolt, amely transzformációt kíván meg az embertől.

Chopra azt kívánja megmutatni, hogy nem lehetetlen a jézusi úton járni, ehhez azonban először túl kell lépnünk a sablonos Krisztus-képen, és meg kell értenünk, meg kell hallanunk a "harmadik" Jézus szavát. A kötet egy nagyon részletes gyakorlati útmutatót is tartalmaz azok számára, akik rá szeretnének lépni a krisztusi útra, vagyis akik a megvilágosodást keresik. Tizenöt leckéből álló fejezete lépésenként mutatja be, hogyan valósíthatók meg Jézus tanításainak sarkalatos pontjait a mindennapi életben.


Eredeti cím : The Christ We Cannot Ignore
Nyelv : magyar
Áfa kulcs : 5%
EAN : 9789635289875
ISBN : 9635289875
Megjelenés : 2008.
Kötésmód : ragasztott kötött
Oldalszám : 288
Méret [mm] : 141 x 210 x 20
Tömeg [g] : 420 Tovább...

Ár: 3316 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek