Vissza az oldal tetejére

A szeretet apostola voltam

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

Szerző:
Kiadó: Kairosz Kiadó

Varga Bélát, a legendás hírű balatonboglári plébánost, a nemzetgyűlés volt elnökét, a Független Kisgazdapárt volt alelnökét nem fűtötte olyan becsvágy, hogy az ő gazdag életének tanulságaival a magyar memoár irodalmat gazdagabbá tegye. Pedig lett volna mit papírra vetnie, hiszen olyan században élt, amelynek áporodott, diktatúrákkal telített levegőjében aléltan hevert az egész emberiség.

Világosság és hűség Varga Béla papi és emberi útjának a legszembetűnőbb jegyei. Szent hivatásnak tekintette "egy új Magyarország megteremtéséért dolgozni, ahol nem lesz megvetett, kisemmizett parasztság, és valóra válik a keresztény tanítás."

Az iránta megnyilvánuló tisztelet itthon és az emigrációban és a különleges tekintély kivívása azzal magyarázható, hogy véleményében és tetteiben mindig mértéket tartott és mérsékletet tanúsított. Nem volt ügy, amelyben szélsőségesen foglalt volna állást, mindig hajlandó volt kompromisszumra, ha úgy látszott, hogy az visz közelebb az alapvető magyar érdekek védelméhez és a közös célok megvalósításához. Amennyire lobogó volt a közéletben, a hit terjesztésében, annyira visszafogott, szerény és mértéktartó volt a magánéletben. Magánszenvedély nem volt, csak a papi és a közéleti szenvedély éltette.

Tovább...

Ár: 0 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Termék leírás

A szeretet apostola voltam - Vallás - Kereszténység

EAN: 9789636622978, ISBN: 9636622978, Oldalszám: 188, Méret[mm]: 142 x 196 x 10

Fűszernövény fajták - Fűszernövények Gyógynövények vásárlás árak

További információk
Szerző: Haas György
Kiadó Kairosz Kiadó
Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek