Vissza az oldal tetejére

Az irgalom egyháza

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

"Viseljétek el egymást szeretettel." (Szent Pál)

Ferenc pápa még püspökként amellett tett hitet, hogy legyen az egyház az "irgalom háza", amely éppolyan nyitottsággal és alázattal fordul a testi-lelki szegények, az üldözöttek, a kiszolgáltatottak, a menekültek felé, amilyen türelemmel Isten van az egyház tagjai iránt. Az egyház feladata pedig nem merülhet ki a szociális gondoskodásban: mindenekelőtt az ínségben élők emberi méltóságának elismerésére és elismertetésére kell törekednie. Ez a követelmény magától értetődik attól a pápától, aki az argentin katonai diktatúra éveiben jezsuita tartományfőnökként sok száz embert - elsősorban a szegények jogaiért küzdőket - mentett meg a biztos haláltól. Az egyház megújulásának, feladatának és jövőjének általa vallott felfogását, amelyet pápává választása óta két apostoli körlevélben is vázolt, ebben a könyvében fejti ki először részletesen. Katolikus hívőnek és másként gondolkodónak egyaránt tanulságos és megindító, ahogy Ferenc pápa Krisztus üzenetét felfejti. Ahogy Krisztus emberi arcát kibontja a holt betű rárakódott rétegei alól.

Jorge Mario Bergoglio az első latin-amerikai pápa, az első jezsuita pápa, és az első pápa Ferenc néven. Buenos Airesben született 1936. december 17-én. Olasz bevándorlók gyermeke. Vegyészdiplomát szerez, majd huszonkét évesen belép a Jézus Társasága noviciátusába. 1960. március 12-én leteszi első fogadalmait. Bölcsészettudományt hallgat, aztán 1964-től 1966-ig végzett filozófusként Santa Fében, majd Buenos Airesben tanít. 1969. december 13-án pappá szentelik. 1970-ben befejezi teológiai tanulmányait. 1973. április 22-én örök fogadalmat tesz. Még az év július 31-én az argentin jezsuiták tartományfőnökévé választják. 1980-tól 1986-ig a San José kollégium rektora. 1992. június 27-én megkapja a püspöki ordinációt. Püspöki mottója: Miserando atque eligendo. 2001. február 21-én II. János Pál bíborossá teszi. 2013. március 13-án pápává választják.

Fordította: Sajó Tamás

Olvasson bele: Részlet a könyvből

A Könyvjelző magazin 2014. novemberi számában megjelent cikk: Pápa a metrón

A Könyvjelző magazin 2014. decemberi számában megjelent cikk: Egy botrányos könyv


Eredeti cím: La Chiesa della misericordia

ÁFA kulcs: 5%

EAN: 9789630799416

ISBN: 9630799416

Oldalszám: 208

Méret[mm]: 145 x 220 x 23

Tömeg[g]: 380 Tovább...

Ár: 2990 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek