Vissza az oldal tetejére

Fecseg a felszín és hallgat a mély

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

E kötetben hat nagyon különböző szerző (Antal László, Bokros Lajos, Csaba László, Győrffy Dóra, Muraközy László, Török Ádám) keres választ ugyanarra a kérdésre. Miért és hogyan siklott ki a magyar rendszerváltás sokat ígérő folyamata - eltérően térségünk több országától - az ezredforduló utáni években? A szerzők különböző oldalról közelítő tanulmányai éppen a sokszínűségükkel villantanak fel nagyon sok elemet Magyarország és a térség hosszú távú fejlődésének irányáról, jellemzőiről, lehetőségeiről. Közös bennük, hogy "sorsunkba merülve" mindegyik a felszín mögé igyekszik tekinteni, s a magyarországi fejlődést nem a szavak, ígéretek, álmok vagy gazdaságpolitikai kinyilatkoztatások szerint, hanem a tények és következmények, a gazdasági, társadalmi, politikai összefüggések és elméletek alapján elemzik. A Debrecen 2007 konferencia résztvevői által írt tanulmányok valójában túllépnek a gazdaságpolitikai közelítéseken, a mögöttes mélyebb elméleti, társadalmi és történelmi összefüggésekre koncentrálnak. Azt is mondhatjuk, több értelemben is, hogy ez a kötet ott kezdődik, ahol a magyar gazdaságpolitika általában végződik.


Méret (mm): 147 x 207 x 16
Oldalszám: 300
Megjelenés: 2007. Tovább...

Ár: 3632 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek