Vissza az oldal tetejére

Filozófia és társadalmi remény

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

Szerző:

"E kötet anyaga jórészt azoknak a téziseknek és érveknek az ismétlése, amelyeket a Cambridge University Pressnél publikált Philosophical Papers három kötetében korábban már közreadtam. Azok a kötetek olyan írásokat tartalmaznak, amelyeket filozófiai folyóiratoknak vagy olyan konferenciákra írtam, melyeket filozófiai folyóiratoknak vagy olyan konferenciákra írtam, melyeket elsősorban a filozófia professzorai látogatnak. Ebben a kötetben más jellegű írásokat adok ki újra: először is olyan előadásokat, amelyek úgynevezett "általános hallgatóságnak" szóltak (azaz, főiskolai és egyetemi diákoknak, illetve tanároknak, szemben a filozófia specialistáinak összejöveteleivel); másodsorban pedig olya alkalmi írásokat, amelyek újságok és magazinok számára készültek, főként politikai vagy félig politikai témákról. Eme esszék legtöbbje kevesebb lábjegyzetet tartalmaz, mint a Philosophical Papers köteteiben foglalt írások. Remélem, hogy ez az új kollekció szélesebb hallgatóságot érdekel, mint amit a korábbi kötetek céloztak meg." (A szerző)


Eredeti cím : Philosophy and Social Hope
Nyelv : magyar
Áfa kulcs : 5%
EAN : 9789639683488
ISBN : 9639683485
ISSN : 1586-8761
Megjelenés : 2007.
Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 334
Méret [mm] : 137 x 215 x 18
Tömeg [g] : 400 Tovább...

Ár: 2660 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek