Vissza az oldal tetejére

Hosszúfény

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről


"Tartalmát és szerzőgárdáját tekintve is rendhagyó antológiát tart kezében a kedves Olvasó. Rendhagyó azért, mert a lírától a drámarészletig, a prózától a tanulmányokon át a gyermekirodalomig valamennyi műfaj képviselteti magát benne, ráadásul mindez olyan szerzők tollából, akik közül némelyik már komoly életművet tudhat maga mögött, míg mások alig első lépéseiket tették meg egy még ismeretlen ívű alkotói pályán.

A rendhagyó jelleget erősíti az is, hogy alig képzelhető el olyan szerkesztési elv, amely egyazon kötetbe invitálná Láng Zsolt és Orbán Dénes János, Csehy Zoltán és Szerbhorváth György, Visky András és György Attila, Molnár Vilmos és Beszédes István műveit.

Azonban bármily kevés esély is volt rá, a kiadó és a szerkesztő talált két olyan fogódzót, amely lehetővé és indokolttá tette, hogy az e kötetben szereplő műveket és szerzőiket éppen ebben, és nem más csillagzatban tárja az érdeklődő nagyközönség elé: az egyik az, hogy a szerzők mindannyian a magyar nyelvterület azon részének szülöttei és alkotói, amely kívül esik Magyarországnak a múlt század elején megvont határain, a másik, hogy 2004 és 2006 között mindannyian a magyar kulturális tárca irodalmi ösztöndíjasai voltak.

Az viszont kétségtelen, hogy a magunk részéről örömmel tesszük le ezt a művet a kedves Olvasó asztalára, abban a meggyőződésben, hogy általa egy távolról sem teljes, de talán bizonyos mértékig reprezentatív válogatást kap a kezébe a határainkon túl napjaikban keletkező irodalomból, olyan (zömében) fiatal és (minden esetben) tehetséges szerzők munkáiból, akiket így együtt eddig még nem láthatott/olvashatott." (Részlet a könyv Előszavából)


Szerkesztő : Fekete Vince
Nyelv : magyar
Áfa kulcs : 5%
EAN : 9789631426540
ISBN : 9631426540
Megjelenés : 2008.
Kötésmód : cérnafűzött kötött
Oldalszám : 392
Méret [mm] : 130 x 189 x 24
Tömeg [g] : 440 Tovább...

Ár: 2090 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek