Vissza az oldal tetejére

István, a király 1983 - 2008

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről


"2008-ban emlékezünk az ősbemutató 25. évfordulójára. Kivételes pillanatokat éltünk át együtt, hiszen az előadásban közreműködők és a nézők serege akkor és ott, elválaszthatatlan közösséget alkotott. Ritka művészeti-közéleti katarzis volt ezt, hiszen nem csupán egy kirobbanó sikerű produkció született: a bemutató az akkori magyar közélet jelentős eseményévé is vált.

Negyedszázad elteltével, ha véletlenül összetalálkozom valamelyik közreműködővel -a színészektől kezdve, a táncosokon és a díszletépítőkön át az egykori nézőkig-, olykor könnyes szemmel emlékeznek. Az ősbemutató főszereplői maguk is legendává váltak, elválaszthatatlanul egybeforrtak szerepükkel. Ki ne azonosítaná Istvánt Varga Miklóssal, Koppányt Vikidál Gyulával, Tordát Deák Bill Gyulával, vagy éppen Laborcot Nagy Feróval?

Úgy gondoltam, hogy ezen a kerek évfordulón, az újkori divattá vált történelemhamisítások kiigazítása végett -nyomtatásban is megjelent, ellenőrizhető információk, levelek és egyéb hozzáférhető dokumentumok segítségével- be kell mutatni az érdeklődők és az utókor számára is a rockopera keletkezésének, valamint a bemutatót követő útjának valóstörténetét, minden előzetes várakozást és képzeletet felülmúló sikerének összetevőit.

Kérem, tartsanak velem ezen a sajátos időutazáson, emlékezzünk együtt az István a király bemutatásának 25. évfordulójára!" (Koltay Gábor)


Szerkesztő : Koltay Gábor
Nyelv : magyar
Áfa kulcs : 5%
EAN : 9789639201279
ISBN : 9639201279
Megjelenés : 2008.
Kötésmód : cérnafűzött kötött
Oldalszám : 388
Méret [mm] : 149 x 216 x 24
Tömeg [g] : 600 Tovább...

Ár: 3116 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek