Vissza az oldal tetejére

Jani

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

Szerző:

Amikor elhatároztam, hogy írok magamról, voltak, akik azt tanácsolták, hogy nyugodtan legyen a könyvben sok botrányos részlet, mert az garantálja a sikert. Én azonban gyűlölöm, ha valami csak azért sikeres, mert botrányos. Jobb szeretem a néha szolid, néha harsogóan vidám történeteket. Akkor is, ha azok velem estek meg.
Különben is, azt hiszem, sosem voltam botrányhős.
Én csak Koós János voltam -illetve voltam más is, erről is lesz majd szó-, a Jani, az életem pedig leginkább egy nyitott könyvhöz hasonlítható. Ez a könyv pedig ennek az életnek a legérdekesebb időszakairól szól. Emberekről, eseményekről, helyzetekről, történésekről, villanásokról, rögeszmékről, komolytalan és komoly dolgokról, ahogyan most, 2007-ben, immár hetvenévesen látom őket. Jó, jó, az igazság az, hogy novembertől már a hetvenegyediket taposom, vagy ő engem, ezt még nem tisztáztuk. De hát miért is ne próbáljam már rögtön az elején szépíteni a dolgokat?! Amúgy sem biztos, hogy a végére még egyáltalán marad olyan, amit szépíthetnék...
Így is akad bőven, amit el szeretnék mondani, és reménykedem abban, hogy ezek az élmények nem csupán átélve voltak érdekesek vagy éppen szórakoztatóak, hanem leírva is azok.


Nyelv : magyar
Áfa kulcs : 5%
EAN : 9789633705162
ISBN : 9633705162
Megjelenés : 2007.
Kötésmód : ragasztott kartonált
Oldalszám : 232
Méret [mm] : 135 x 209 x 19
Tömeg [g] : 400 Tovább...

Ár: 2374 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek