Vissza az oldal tetejére

Kodály a színpadon

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

Kiadó: OSIRIS KIADÓ

E könyv olvasója nem hagyományos tanulmánykötetet, inkább emlékkönyvet, képes albumot s tulajdonképpen egy Kodály-opera és balettkalauzt tart a kezében.
Kodály két közismert színpadi műve a "Háry János" és a "Székelyfonó". Mindkettőt ma is gyakran tűzi műsorra a Magyar Állami Operaház és a vidéki operatársulatok. Volt azonban két másik, a zeneszerzőhöz köthető színpadi mű is, az egyik a Rákóczi-évforduló alkalmából 1935-ben megrendezett "Kuruc mese" című balett, a másik a "Czinka Panna balladája". Ennek a két utóbbinak nem volt nagy sikere, bár mindkettő képi megfogalmazása gyönyörűen sikerült, s a balett koreográfiáját a híres balettigazgató, Millos Aurél készítette és tanította be.
Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából az igazi műalkotások és a talán korjelenségnek is nevezhető kísérletek felelevenítése, bemutatása teszi a kötet megjelentését indokolttá. Dokumentumaival s a több mint száz kép segítségével az évfordulón felkeltett érdeklődésen túl is hasznos segítség és érdekes olvasmány lehet a zenerajongók operabarátok, színházkedvelők és a színpad- és táncművészet kedvelőinek. Összegző, teljességre törő, jól áttekinthető szerkezeténél fogva, és mindemellett ismeretterjesztő voltával a szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé válik Kodály színpadi műveinek története, képi megfogalmazásainak folyamata.


Szerkesztő : Kis Domokos Dániel
Nyelv : magyar
Áfa kulcs : 5%
EAN : 9789633899663
ISBN : 9633899663
ISSN : 1586-3913; 1586
Megjelenés : 2007.
Kötésmód : cérnafűzött kötött
Oldalszám : 140
Méret [mm] : 170 x 233 x 14
Tömeg [g] : 500 Tovább...

Ár: 3781 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek