Vissza az oldal tetejére

Magyarország története előidőktől 2000-ig

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

Szerző:
Ez a szintézis az első olyan 21. századi összefoglalás, amely egy kötetben teljes képet igyekszik adni a mögöttünk hagyott évezredről, sőt előtörténetünkről is. Szerzői professzorok, több évtizedes oktatói és kutatói tapasztalattal a hátuk mögött, egyszersmind három nagy múltú egyetem - a budapesti, a debreceni és a szegedi - történészműhelyének méltó reprezentánsai. Tagjai a sokkötetes Magyar Századok című, nagy szakmai- és közönségsikert aratott millenniumi sorozat alkotóközösségének.
A könyvben kísérletet tesznek arra, hogy e monumentális vállalkozás eredményeit még közérthetőbb formában az olvasóközönség szélesebb körének közvetítsék. Megőrizve természetesen a Magyar Századok erényeit: a hitelességet, az elfogulatlanságot, a korszerű szemléletet és a tárgyszerű előadásmódot. A sűrített formának köszönhetően ebben az összefoglalásban még inkább kidomborodik a megélt történelem teljességére törekvő ábrázolás, a koncepcióalkotás igénye.
A Magyarország története előidőktől 2000-ig című könyv egy Európába talált és ott magának tartósan helyet foglaló nép története. Egy sokat próbált, sok vihar sújtotta, a történelem kataklizmáit legyűrő nemzeté. Egy túlélő, a hosszú idő perspektívájából nézve sikerre ítéltetett országé.
Ez a könyv Magyarország balsors motiválta sikertörténetéről szól.


Méret (mm): 170 x 240 x 41
Oldalszám: 688
Megjelenés: 2002. Tovább...

Ár: 5577 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek