Vissza az oldal tetejére

Politikatudomány és politikai elemzés

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről

Szerző:

Miképpen hat a politikatudományra a nyugati, de még inkább a hazai elemzői közösség? A politikai elemzők megjelenése Magyarországon - sok egyéb szakmai rézsiker mellett - azzal az alapvető eredménnyel is járhat, hogy a fiatalabb, a valóság új dimenzióira fogékony elemzők segítségével sikerül kilépni a hagyományok által kijelölt kötöttségek közül: meg lehet törni az "exkluzív" tudomány és "politika közeli publicisztika" dichotómiáját, illetve világosabban sikerülhet elhatárolni egymástól a különféle elemzői szerepeket. Ilyen elhatározásokra ugyanis a tudomány (hiába törekedett rá) önmagában nem volt képes. A hagyományos tudomány szövetségesre talál, és ez segíthet a piactól eddig meglehetősen elzárkózó akadémiai tudománynak. Magyarországon tehát a politikai elemzés nem pusztán egy politikatudományon belüli szak, és nem is feltétlenül olyan szerteágazó elemzési szféra, mint Nyugat-Európában, hanem egy "stimuláló" irányzat is: előmozdítja a XIX. században kialakult hagyományok, tudományos vagy nem tudományos normák és közösségi viszonyok lassú megváltoztatását. Ez a kettős szerep külön is indokolja, miért foglalkozik a kötet oly részletesen a politikai elemzéssel és a politikai elemzőkkel.


Nyelv : magyar
Áfa kulcs : 5%
EAN : 9789637340437
ISBN : 9637340437
Megjelenés : 2008.
Kötésmód : cérnafűzött kötött
Oldalszám : 232
Méret [mm] : 150 x 210 x 17
Tömeg [g] : 380 Tovább...

Ár: 2594 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek