Vissza az oldal tetejére

Szaúdi Babilon

Legyen Ön az első, aki véleményt ír erről a termékről


Amikor 2000 decemberében Sandy Mitchellt letartóztatták Szaúd
-Arábiában amiatt, hogy állítólag közreműködött két bombamerényletben, azt gondolta, hogy csak félreértés történt, és hamarosan szabadon fogják engedni. De nem így történt. Közel három évet töltött börtönben, ahol sorozatosan megkínozták, mielőtt arra kényszerítették, hogy aláírjon egy vallomást és beismerje bűnét a szaúdi televízióban.

Bebörtönzése alatt a szaúdi hatóságok végig tudták, hogy a támadásokat az al-Kaida emberei követték el. Mégis fogva tartották Mitchellt, és egy évig még azt sem engedték meg neki, hogy kapcsolatba lépjen egy ügyvéddel. Mire erre sor került, Mitchellt már halálra ítélték, végül azonban szabadlábra helyezték, mielőtt a büntetést végrehajtották volna.

E könyv az igazságszolgáltatással való megdöbbentő visszaélések története. Mindemellett fényt derít még egy ennél is nyugtalanítóbb igazságra: hogyan hagyta gyakorlatilag cserben Mitchellt a brit kormány azáltal, hogy -gondosan szem előtt tartva Nagy-Britannia sok milliárd dolláros fegyvereladásait Szaúd-Arábiának- halogató diplomáciát folytatott a korrupt szaúdi királyi családdal szemben.

Ez az átütő erejű beszámoló, amely naplókon, miniszterekkel és hivatalnokkal való találkozókról szóló jelentéseken alapul, leleplezi azt, hogy a brit kormány miként cselekszik, ha állampolgárai egyikét jogszerűtlenül bebörtönzi és kínvallatás alá veti egy olyan uralkodó rendszer, amellyel az ország üzleti kapcsolatban áll.


Nyelv : magyar
Áfa kulcs : 5%
EAN : 9789635965779
ISBN : 9635965779
Kötésmód : cérnafűzött kötött, védőborítóval
Oldalszám : 200
Méret [mm] : 174 x 242 x 20
Tömeg [g] : 620 Tovább...

Ár: 2375 Ft

Az itt látható termék csak ismertetés, leírás, a katalógus része. Nem rendelhető tétel!

Kertészeti könyvek a Wiandt Kertészet webáruházában rendelhetők az alábbi linken:


Vélemények
Írja le saját véleményét

Only registered users can write reviews. Please, log in or register

Más könyvek